Amikor még egységes kinézete volt a tankönyveknek, nem volt fényes, nem volt kemény, de tudtunk belőle tanulni, és nem tette nehézzé az iskolatáskákat, amelyek akkor még nem divatos hátizsákok, hanem un. aktatáskák voltak. Augusztus végén, már örömmel vásároltunk szüleinkkel és kötöttük kék bekötőpapírba a könyveket, füzeteket, amelyről azóta már kitalálták (mint sok más egyébről), hogy mérgező anyagot tartalmaz és nem alkalmazható, csakúgy, mint a kék iskolaköpenyről, amely egységes ruházata volt az általános iskolásoknak. Be is szüntették, azóta nincsenek bekötve a könyvek, csak kemény a borítójuk jókora súlyt jelentve ezzel a táskát cipelő diákoknak, és dúl az öltözködés terén a flanc, ki milyen márkás cuccot tud kicsikarni a szüleitől, mert ő még biztos, hogy nem dolgozott meg érte.
Nektek is volt ilyen emeletes, és rolós tolltartótok? Két emeleten lehetett benne tárolni az iróeszközöket, ami akkor még nem golyóstoll, hanem tollheggyel rendelkező toll, kohinoor grafitceruza, esetleg olyan ceruza volt található, amelyben grafitbelet lehetett beletenni, a végén pedig volt egy grafithegyező.
[/ például ilyenek.Nem mindig volt szükség arra, hogy piacokra menjünk, ahol sokan laktak, oda a környező településekről bejöttek az őstermelők, és árulták a kis portékájukat. Sokszor csak egy kis tojást, vagy 1-2 tyúkot hoztak eladni, és azt nem asztalról, hanem a földre leterített ponyváról árulták. Természetesen azért voltak piacok is, amelyeknek akkor még hangulatuk volt, nem úgy mint a mostani nagycsarnokoknak. Már nagyon kevés ilyen hangulatos piac van sajnos.
Még talán az én gyerekeimnek is kedves játéka volt ez az ősrégi puzzle, amely akkor még fakocka volt, és az összes oldalára képeket ragasztottak. Ebből kellett a gyerekeknek kirakni egy-egy mesejelenetet. Természetes anyagból készült játék volt.
Nem mindenkinek adatott meg, hogy komfortos lakásba születhetett, még a fővárosban sem. Sokunk előtt nem ismeretlen ez a mosdótál, amit akkor egyszerűen csak lavórnak hívtunk. És a leporellós WC-papírra emlékeztek még. Hát nem volt egyszerű a használata, bár lehet, hogy egészségesebb, higiénikusabb volt, mint a mostani némely újrahasznosított hasonló termék.
Azelőtt volt egy olyan foglalkozás, hogy kalauz, vagy jegykezelő. Minden jármű végén a felszállásnál, ahol most egy egyes ülés van (már ahol van ilyen) ki volt alakítva egy pult, amely mögött ült a kalauz, és át kellett adni neki a jegyet lyukasztásra. Ez általában az autóbuszokon volt, a villamoson mobil kalauz volt, akinek mindig végig kellett magát verekednie a tömegeken, hogy a jegyeket lekezelhesse. Abban az időben nemmert senki sem felszállni a járművekre jegy nélkül, mert bizony le is szállította őket a kalauz. Engem mindig azzal fenyegettek a szüleim, ha nem tanulok, akkor kalauz lesz csak belőlem. Nem az lettem, de jó is, mert már ilyen szakma nem létezik.
